kaptal uj csengohangot a telefonomban, a fiu azt enekli hogy 'je voudrai que tu te rapelles notre amour est eternel'. hiszek a szerelmunkben.
egyetlen tavasz volt csak ebben az évszázadban
- amikor megszülettünk.
a máv kórház és szentendre között
pont kétszáztizenégyszerszer lehet keresztetvetni
(aztán én két nap alatt megtanultam beszélni.)
volt idő amikor azt hittem, a katolikusokat rajzolják
de te olyan élethű voltál, hogy aggódtam nemtudok majd belédszeretni
már négy éve szakadatlan nevetnem kell ezen
mi sem könnyebb mi sem könyebb.
a nők csak akkor szerelmesek igazán amikor burgonyát pucolnak
(húslé folyik le a kioldódott kötényük sarkán)
- lábujjaik hozzáfagynak konyha pepita köveihez.
ők a gomolyfelhőket terítik a vállukra két kapualj között
ahol századok várnak rájuk hogy azzá őket amik végül lesznek
- kezükön gyögysorrá fűzik a görcsöket.
és apránként megtanulják azt is hogy kell könyörögni, hogy
el ne el ne hagyj soha.
